A FIBA nyilvánosságra hozta a debreceni U18-as 3×3-as VB csoportbeosztását.

fiba 3x3A magyar válogatott az A-csoportba került, ahol Spanyolország, Németország, Izrael, Venezuela és Szlovákia lesznek az ellenfelek. A spanyolokat talán nem kell bemutatni, hiszen tavaly az Ifjúsági Olimpián a bronzmeccsen éppen a mieinket győzték le. A magyar válogatotthoz hasonlóan korosztályos szinten jó eredményekkel rendelkező, tapasztaltnak nevezhető négyessel készülnek a tornára.

A németek mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Ők tavaly az Ifjúsági Olimpián szintén a nyolc közé jutottak. A papírforma ezen három együttes csatáját vetíti előre a legkedvezőbb helyekért a csoportban. Mivel azonban a 3×3 világában megszilárdult erőviszonyok nincsenek, így elsőre a valamivel ismeretlenebbnek tűnő izraeli, venezuelai és szlovák csapatot sem szabad lebecsülni.

A csoportokban szereplő hat gárda körmérkőzéseket vív, mely után az első négy helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba a legjobb 16 közé. Az A-csoportból továbbjutók az első körben a D-csoportból kapnak ellenfeleket.

A magyar válogatott Aho Nina, Tóth Tímea, Nagy Dorottya, Horváth Krisztina négyessel készül a tornára. A tavalyi Ifjúsági Olimpiához képest tehát egy változás történt a keretben, Simon Cintia helyét Horváth Krisztina vette át.

A csoportok beosztása

A-csoport: Magyarország, Spanyolország, Németország, Izrael, Venezuela, Szlovákia

B-csoport: Lengyelország, Kína, Új-Zéland, Észtország, Franciaország, Guam

C-csoport: USA, Andorra, Egyiptom, Olaszország, Románia, Svájc

D-csoport: Hollandia, Brazília, Indonézia, Törökország, Csehország, Belgium

forrás>>>>

Kategória: Egyéb, gyorshírek
Címke: , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás